2012. december 27., csütörtök

a rendszerstabilitási napló ürítése - 2.rész

  •  Ezen a ponton "trükközhetünk" kicsit az adatok későbbi megjelenítését illetően. Ha csak újra szeretnénk indítani a stabilitási adatok gyűjtését, egyszerűen lépjünk a következő pontra. Ha azonban el szeretnénk tűntetni minden korábbi bejegyzést, és ismét 10-es pontszámmal nekivágni a munkának, ki kell ürítenünk a Windows eseménynaplóját. Ezt csak abban az esetben tegyük meg, ha a későbbiekben nem lesz szükségünk a naplóban található egyéb információkra sem. Az eseménynapló ürítéséhez nyissuk meg az Event Viewert az "eventvwr.msc" paranccsal. A bal oldali fa-struktúrában bontsuk ki a "Windows Logs" mappát és jelöljük ki rendre a "Application", "Security" és "System" naplókat, majd jobbkattintás után válasszuk a "Clear Log" parancsot. A felbukkanó kérdésre, miszerint mentjük-e a naplófájlt válaszoljunk nemet (vagy igent, ha szükségünk lesz még az adatokra). Zárjuk be az eseménynaplót. 
  • Váltsunk vissza a feladatütemező ablakába, a jobb oldali feladatsávban pedig kattintsunk az "Enable", majd a "Run"parancsra, hogy újra engedélyezzük a diagnosztikai eszközt.
  • Váltsunk vissza a hármas pontban nyitott parancssorba, majd adjuk ki a következő utasítást: 
start /B %systemroot%\system32\racagent.exe 

Zárjuk be a parancssort. Ha a korábbiakban nem töröltük az eseménynaplót, az adatgyűjtés most megkezdődik és 5-10 percen belül újrarajzolódik a stabilitási görbe. Ha töröltük a naplóbejegyzéseket, azt láthatjuk, hogy a grafikon visszaállt eredeti állapotába, újrarajzolásához pedig mostantól számítva 24 órának kell eltelnie.

2012. december 8., szombat

a rendszerstabilitási napló ürítése - 1.rész

A Reliability and Performance Monitor egy diagnosztikai eszköz, mely számítógépünk és a Windows rendszer stabilitását követi figyelemmel, minden rendszer- vagy alkalmazáshibát feljegyez és egy grafikonon ábrázolja a megbízhatóság alakulását az idő függvényében.
A rendszerstabilitási monitort két okból kifolyólag akarhatjuk alaphelyzetbe állítani. Az első eset, ha a a diagnosztikai adatbázis megsérült és az adatok hibásak, vagy egy idő után nem frissülnek. Ha sokat használjuk tesztelésre a rendszert és elszaporodtak a rendes esetben elő nem forduló hibák, a grafikon csalóka képet mutathat rendszerünk állapotáról, mely különben stabil lenne, de néhány inkompatibilis program belerondított a statisztikába. Ebben az esetben jól jöhet, ha kiüríthetjük a rendszerstabilitás-mérő naplóját, hogy "tiszta lappal" kezdhessük újra a mérést.

• Nyissuk meg a feladatütemezőt a "Control Panel/System and Performance/Administrative Tools" mappában lévő "Task Scheduler" ikonra kattintva. A "View" menüben válasszuk a "Show Hidden Tasks" parancsot, hogy a rendszerfeladatok is láthatóvá váljanak.

• Bontsuk ki a "Task Scheduler Library/Microsoft/Windows/RAC" fát, és kattintsunk a "RAC" elemre. A középső konzolban jelöljük ki a "RACAgent" bejegyzést, majd a jobb oldali feladatsávban kattintsunk az "End", majd a "Disable" parancsra. Hagyjuk nyitva az ablakot.

• Nyissunk egy emelt jogosultsági szintű parancssort (jobb kattintás a "Command Prompt" ikonra és "Run as administrator"), majd adjuk ki a következő parancsot:

del /s /q "c:\ProgramData\Microsoft\RAC\"

Hagyjuk nyitva a parancssort. Fontos megjegyezni, hogy ezzel a művelettel elveszhetnek a korábbi statisztikák, és kizárólag azok az adatok lesznek újragenerálhatók, melyek még szerepelnek az eseménynaplóban. (Ez általában több hónapnyi adatot jelent).

2012. november 17., szombat

A RAR-kicsomagolás integrálása a Windows helyi menüjébe

 Bár a Windows (XP és Vista) beépített támogatást nyújt a ZIP-állományokhoz, a népszerű WinRAR alkalmazás pedig képes ebbe a formátumba is tömöríteni, erre legtöbbször nem figyelnek oda azok, akiktől a tömörített fájlokat kapunk. Ha csak a kibontás miatt nem akarjuk megvásárolni a programot, kénytelenek vagyunk valamilyen módszerrel egyszerűen kicsomagolhatóvá tenni a RAR fájlokat is. Mivel a WinRAR fejlesztői a kibontást lehetővé tévő UnRAR alkalmazást ingyenesen letölthető formában kínálják, egyszerűen integrálhatjuk azt a Windows helyi menüjébe. Ahhoz, hogy a ".rar" állományok helyi menüjében megjelenjen a kicsomagolás parancs, töltsük le a rendszerünknek és a használt nyelvnek megfelelő csomagot, majd kettős kattintással installáljuk azt. FIGYELEM! Csak olyan rendszeren futtassuk, ahol nincs telepítve a WinRAR alkalmazás!

2012. október 28., vasárnap

A kapcsolat nélküli mappák tárolójának áthelyezése - 3.rész

Amennyiben már létezik Offline mappabeállítás, azt először el kell mentenünk, majd visszahelyeznünk az új helyére. Ehhez a Windows Easy Transfer nevű adat- és beállítás-költöztető alkalmazást fogjuk használni. Indítsuk el a Windows Easy Transfer-t a Start menüből, majd a varázslót az alábbiak szerint állítsuk be: - Start a New Transfer - My old computer - Use a CD, DVD or other removable media - External hard disk or to a network location - írjuk be, hogy hová szeretnénk ideiglenesen elmenteni az Offline mappák adatbázisát, majd kattintsunk a Next gombra - kattintsunk az "Advanced Options" menüpontra - töröljünk minden bejegyzést, majd a "System and program settings (all users)" rész alatt bontsuk ki a "Windows Settings/Network and Internet/Offline Folders" útvonalat és jelöljük be az "Offline Folders"-t - a Next gombra kattintva végezzük el a biztonsági mentést.

• Nyissuk meg a rendszerleíróadatbázis-szerkesztőt a "regedit" parancs kiadásával, majd navigáljunk a következő kulcshoz: "HKEY_LOCAL_MACHINE\System\CurrentControlSet\Services\CSC\Parameters" Hozzunk létre egy új sztring típusú bejegyzést "CacheLocation" néven, majd értékként adjuk meg a kapcsolat nélküli adatok tárolásához használni kívánt útvonalat. Fontos, hogy ha például a "D:\Offline" elérési utat szeretnénk használni, "\??\D:\Offline" formában adjuk meg a könyvtárat. Zárjuk be a Registry Editor-t.

• Most állítsuk vissza az előbbiekben elmentett Offline mappa-adatbázist, futtassuk tehát újra a Windows Easy Transfer-t a következő beállításokkal: - Continue a transfer in progress - No, I've copied files and settings to a CD, DVD, or other removable media - On an external hard disk or network location - tallózzuk be a korábban elmentett fájlt, és nyomjuk meg a Next, majd a Transfer gombot. A mentés után jelentkezzünk ki, majd vissza a Windows rendszerbe és győződjünk meg róla, hogy a kapcsolat nélküli mappák és fájlok elérhetőek-e.

• Mivel a régi tárolómappa fölöslegesen sok helyet foglalhat, törölhetjük azt. Rendszergazdaként indított parancssorból adjuk ki a következő utasításokat:
takeown /r /f %windir%\csc rd /s %windir%\csc

2012. október 6., szombat

A kapcsolat nélküli mappák tárolójának áthelyezése - 2.rész

A kapcsolat nélkül elérhető adatok tárolómappájának áthelyezéséhez hajtsuk végre az alábbi műveleteket:

Nyissunk egy parancssort rendszergazdai jogosultsággal (jobbkattintás a Command Prompt ikonján, majd "Run as administrator") és adjuk ki a következő parancsot:

reg add "HKLM\System\CurrentControlSet\Services\CSC\Parameters" /v MigrationParameters /t REG_DWORD /d 1 /f 

Ezzel egy olyan bejegyzést hoztunk létre a rendszerleíró-adatbázisban, mely lehetővé teszi az egyéni paraméterek megadását a kapcsolat nélküli fájlok konfigurációjánál.

2012. szeptember 14., péntek

A kapcsolat nélküli mappák tárolójának áthelyezése - 1.rész

Ha egyéni partíciókiosztást használunk, szükséges lehet az olyan ideiglenes tárolók áthelyezése is, mint a kapcsolat nélküli fájlok mappája. Ez azonban a felhasználói felületről nem irányítható át könnyedén. A kapcsolat nélküli fájlok segítségével a hálózatról lekapcsolódva is elérhetővé tehetünk bizonyos fájlokat és mappákat, azok helyi másolatának létrehozásával. Mikor legközelebb csatlakozunk a kiszolgálóhoz, a Windows automatikusan szinkronizálja a frissült fájlokat a szerveren lévő korábbi verziókkal és viszont. Ha saját partíciót hoztunk létre az olyan információk tárolásához, mint az ideiglenes internetes fájlok (Internet Explorer gyorsítótár), vagy az ideiglenes fájlokat tároló "Temp" mappák, akár az Offline fájlok szinkronizációs mappáját is áthelyezhetjük. Ahhoz, hogy egy hálózati mappát kapcsolat nélkül is elérhessünk kattintsunk jobb gombbal az ikonjára és válasszuk a "Legyen elérhető kapcsolat nélkül is (Always Available Offline)" parancsot. A Windows ezek után helyi másolatot készít a kijelölt mappáról és annak tartalmáról, így azt távol a munkahelyünktől is elérhetjük.

2012. augusztus 25., szombat

a vista igazi újdonságai - 17.rész

 USER ACCOUNT CONTROL (UAC) MÁSODIK RÉSZ


Az UAC másik fontos összetevője a fájlrendszer és a Registry bizonyos részeinek virtualizációja. Ha egy rendszergazdai jogosultságok nélkül futó alkalmazás próbálja meg a rendszer bizonyos védett könyvtárait (Windows, Program Files stb.), illetve a Registry érzékeny részeit módosítani, akkor az UAC egyszerűen átveri a próbálkozót. Hibaüzenetek helyett a védett könyvtár helyett a felhasználói profil egy eldugott részében kap a program egy másolatot az általa módosítandó területről, itt azt csinálhat az adatokkal amit akar, sőt a legközelebbi futásakor is itt találja az általa módosított vagy létrehozott információt. A Registry átírásakor az UAC nem ennyire előzékeny; az egyszer „módosított" adat a módosító program kilépése után elveszik. Az elv tehát nem rossz, az UAC tényleg biztonságosabbá teszi rendszerünket, sajnos a megvalósítása eléggé kezdetleges. Az UAC egyes komponensei ki- és bekapcsolhatók a házirendben, de ezen túl sajnos nem tanítható, azaz nem fogható rá a kivételek kezelésére. Ha a felhasználóknak joguk lenne megadniuk, hogy melyik alkalmazásukat tekintik egyszer és mindenkorra biztonságosnak, automatikusan indíthatónak stb., akkor bizonyára nem kapcsolná ki senki ezt az egyébként igen fontos biztonsági mechanizmust (msconfig.exe -> Tools menü).

2012. augusztus 4., szombat

a vista igazi újdonságai - 16.rész

USER ACCOUNT CONTROL (UAC) ELSŐ RÉSZ

Végére hagytuk a bétatesztelők „kedvencét", az állandóan felugráló engedélykérő ablakokkal dobálózó biztonsági funkciót. A User Account Control (UAC) annak felismerése után fogant, hogy egy adminisztrátori jogokkal megáldott felhasználó bejelentkezése után nem csak a felhasználó, hanem a regnálása alatt elszabadult kártevők is bármit módosíthatnak a rendszeren. A biztonság érdekében tehát mostantól még a rendszergazdai jogokkal bejelentkezett felhasználónak is mindig külön engedélyt kell adnia - erre szolgál a felugró engedélyező ablak -, ha a rendszert módosítani képes program indulna el, akár „magától", akár a felhasználó saját akaratából. A rendszergazdai jogosultságok nélkül bejelentkező felhasználó is próbálhat elindítani rendszert módosító, nem „biztonságos" alkalmazásokat, ekkor vagy eleve elutasítja őt az UAC, vagy felszólítja, hogy előbb adja meg az adminisztrátori nevet és jelszót. Azt, hogy mi számít biztonságos alkalmazásnak és mi nem, azt az UAC dönti el. A nem biztonságos - azaz engedélyköteles - alkalmazások a Vezérlőpult egyes elemei, a különféle felügyeleti programok, és azok az alkalmazások, amik nem rendelkeznek digitális aláírással és nincsenek rajta a Microsoft biztonságos applikációk listáján. Sajnos ilyen nagyon sok van, a sok ingyenes, nem Microsoft által írt segédprogram többnyire ilyen. Az UAC újabb jótéteménye az is, hogy még a biztonságosnak ítélt alkalmazások automatikus indulását is meggátolja a rendszer bejelentkezésekor.

2012. július 13., péntek

a vista igazi újdonságai - 15.rész

FELJAVÍTOTT BACKUP

A Vista új fájl illetve rendszermentő- és visszaállító programja végre megfelel a felhasználás minimális követelményeinek. Első fontos újítása az, hogy végre tud DVD-re is menteni, azaz véget ért a 700 MB-os CD-kkel való bohóckodás korszaka.
A mások fontos dolog az, hogy a teljes rendszermentés és -visszatöltés is egyszerűsödött, nem kell többé Norton Ghost után kapkodnunk, mindig kéznél van - legalábbis a drágább Vista változatokban. A teljes partíciókat Virtual Hard Disk (VHD) formátumba menthetjük. A VHD a Microsoft Virtual Serverének saját emulált merevlemez formátuma, ezert mentésünket egyszerűen felhasználhatjuk rendszerünk Virtual Serverre való migrálására is. Mivel a VHD formátum leírását a Microsoft nemrég szabadon felhasználhatóvá tette, várható, hogy hamarosan sok harmadik féltől származó alkalmazás érkezik rendszermentéseink rendszerezésére, az azokból való egyedi adatok kiemelésére stb.

2012. június 23., szombat

a vista igazi újdonságai - 14.rész

BITLOCKER DRIVE ENCRIPTION

Adatot sajnos nem csak külső eszköz segítségével lehet lopni, legegyszerűbb a teljes gépet merevlemezestül meglovasítani. Bár egy noteszgép vagy védett infókat tartalmazó merevlemez ellopását a Vista sem tudja megakadályozni, annak felhasználását már képes blokkolni; a BitLocker technológiát felhasználva képes az egész rendszerpartíciót titkosítani. A korábbi titkosított fájlrendszerhez képest a BitLocker két fő dologban más: a Vista partíció lekódolása után a rendszer egyetlen része sincs titkosítatlanul, valamint a titkosító kulcs sincs a merevlemezen tárolva. Ezeknek hála, egy debug-alkalmazással vagy a kódolatlan területen tárolt kulcs előbányászásával nem lehet hozzáférni a rendszerhez. A tényleges titkosító kulcs vagy a felhasználó pendrive-ján, vagy a BIOS egy hardveresen jelszóvédett elkódolt területén, az ún. Trusted Platform Module-ban (TPM) és tartalékként a vállalati Active Directoryban kerül eltárolásra. Maga a rendszerbetöltést végző, bármikor feltörhető kódolatlan BitLocker behúzó program egy önálló, törpe NTFS-partíción lakik és nem tartalmaz információkat a védett partícióról, illetve az azt titkosító kulcsról.

2012. június 3., vasárnap

a vista igazi újdonságai - 13.rész

FELÜGYELT ESZKÖZÖK

 Ha nem szeretnénk, hogy vállalati gépeinkről bármit elvihessenek a dolgozók, a mobil eszközök használatát aprólékosan szabályozhatjuk. A csoportházirendben például letilthatunk minden USB-s tárolóeszközt, csak olvasásra engedélyezhetjük őket stb. Típus és szériaszám szerint is szabályozhatunk, azaz mondjuk megengedhető, hogy a rendszergazda vagy a főnök pendrive-jai működjenek, de a dolgozóké nem.

2012. május 13., vasárnap

a vista igazi újdonságai - 12.rész

INTERNET EXPLORER VÉDETT MÓDBAN


A megújult Internet Explorerrel most ismerkedik a világ. Érdemes azonban tudnunk, hogy a Windows XP-re letölthető IE 7 biztonsági újításain túl a Vista beépített Internet Explorere az XP-stől eltérően védett helyen, a rendszertől elszigetelve fut. Amennyiben valami rosszindulatú kód elszabadulna benne, az nem tud a rendszer védett erőforrásaihoz hozzáférni, csak az IE elszigetelt „homokozójában" matathat. Jó ötlet, reméljük, hogy e technológiának nincs Achilles-sarka!

2012. április 20., péntek

a vista igazi újdonságai - 11.rész

 WINDOWS FIREWALL

Megújult a Windows saját tűzfala is, az új Windows Firewall sokak nagy örömére nem csak a befelé, hanem a kifelé menő forgalmat is szűri, működése sokkal jobban finomhangolható, mint XP-s elődjéé. Fontos tudnunk róla, hogy ez egy klasszikus tűzfal, azaz szabályrendszere a portok, protokollok és a megcélzott hálózat függvényében hangolható a WF.msc applet futtatásával. Azaz ha mondjuk egy rosszindulatú program engedélyezett porton, protokollon és irányba fecsegne kifelé, e tűzfal nem fogja blokkolni. A Microsoft szerint az ilyen programokat nem a tűzfalnak, hanem a vírus- és spyware keresőknek, illetve az UAC védelemnek kell megfognia. Ha valaki mégis szeretné teljesen program szinten kézben tartani gépe hálózati forgalmát, akkor személyi tűzfalprogramot kell beszereznie.

2012. március 25., vasárnap

a vista igazi újdonságai - 10.rész

WINDOWS DEFENDER ÉS FIREWALL

A Windows Defender révén új alkalmazás került be a Biztonsági
Központ elemei közé, egy spyware kereső. A Defender frissítései rendszeresen - tapasztalataink
szerint 1-2 naponként - érkeznek a Windows Update-en keresztül. A Windows Defendert nemrég a
Microsoft kiadta Windows XP-re is, érdemes mindenkinek megismerkedni vele.

2012. március 4., vasárnap

a vista igazi újdonságai - 9.rész

DEP ÉS ASLR

Az XP SP2-vel érkezett először az adatvégrehajtás megakadályozását (Data
Execution Prevention - DEP) hivatott védelmi funkció. A főleg puffertúlcsordulásos betörési
kísérletek megakadályozására szolgáló funkció a Vistában alapértelmezett és az XP SP2-énél
jobban konfigurálható. Ha a behatoló mégis csak elszabadulna, akadályozására ott van az Address
Space Layout Randomization (ASLR) funkció. Ez - sok UNIX rendszerhez hasonlóan - az
operációs rendszer kritikus elemeit véletlenszerű helyre tölti be a memóriába, evvel is összezavarva azokat feltörni vágyó támadót.

2012. február 11., szombat

a vista igazi újdonságai - 8.rész

FEJLETTEBB ENERGIAGAZDÁLKODÁS

Szintén jó hír a noteszgépek használóinak, hogy a Vista sokkal
kifinomultabban felügyeli gépünk energiafelvételét, mint elődei. Az üzemmódok közti váltáskor (kidokkoláskor átállás akkumulátorra és viszont) sokkal simább az átállás, az alvó módból/módba való váltáskor is kevesebb problémával találkozhatunk, mint korábban. A különféle energiagazdálkodási sémákban - mostantól Power Plannek hívják ezeket - a megszokottaknál sokkal több szabályozási lehetőségünk van, például beállíthatjuk vezetéknélküli eszközeink energiatakarékos működési módját is.

2012. január 21., szombat

a vista igazi újdonságai - 7.rész

WINDOWS SIDESHOW ÉS TABLET PC

Eddig is voltak már olyan számítógépek, melyek kisméretű
külső LCD-kijelzővel kerültek forgalomba. Egy-két noteszgép valamint médiacenternek készült ún. barebone rendszer használta ki a többnyire 320×240 pixelnél nem nagyobb külső kijelzők
lehetőségeit. A Vista most Windows SideShow néven egységes meghajtófelületet ad ezekhez a
panelekhez, illetve API-t a fejlesztőknek. A lehetőségek korlátlanok; a külső kijelzőn összecsukott
notebookunkon is elolvashatjuk a bejövő e-maileket, multimédiás gépünk kiírhatja ide az éppen
játszott MP3-szám címét stb.
Szintén beépült a Vistába a Tablet PC használat lehetősége is, a Vista Home Basic változat
kivételével a tábla PC-ken is fut az új Windows.