2009. november 26., csütörtök

system protection

A rendszervisszaállítás ötlete nem új dolog, bizonyára sokan emlékeznek a jobb sorsra érdemes Windows Millennium-ban megjelenő új szolgáltatásra, a System Restore-ra. A kezdetleges technológiát megújult formában a Windows XP-ben láthattuk viszont, ahol már valóban képes volt ellátni feladatát, azaz hiba esetén visszaállíthattuk vele a Windows-t egy korábbi állapotra. A rendszerhelyreállítás Windows XP-beli megvalósítása sem tökéletes, az adatokat ugyanis egyetlen
gyűjtőkonténerben, a System Volume Information mappában tárolja, így azok egy lemezsérülés vagy vírustámadás esetén könnyen megsérülhet.
Az ok, amiért az árnyékmásolatokkal kezdtük az, hogy tisztább képet kapjunk a Vista
rendszervisszaállításának működéséről, az új Windows-ban ugyanis a teljes System Protection szolgáltatás az árnyékmásolatokra épül. A Windows Vista már beépítve tartalmazza a Shadow Copies szolgáltatást, így nem szükséges, hogy szerveren tároljuk az adatainkat, azokat a saját gépünkön is vissza tudjuk állítani. Mivel a rendszervisszaállítás az árnyékmásolatokon alapszik, nincs központi tárolóhely a biztonsági mentések számára. Ha a rendszert egy korábbi állapotra kívánjuk visszaállítani, a rendszervisszaállítás az árnyékmásolatokat használja fel a cél érdekében. Amikor egy kötetre engedélyezzük a rendszervédelmet, a Windows automatikusan követi a fájlok módosulásait eltárolja azok korábbi változatait, de csak akkor ha valóban módosult az adat. Ennek több előnye is van, egyrészt szinte nem igényel rendszererőforrást, másrészt lehetőségünk van nem csak az egész rendszer, hanem egyes fájlok vagy mappák visszaállítására is. Rendszervisszaállítási pontot kézzel is létrehozhatunk, de a Windows erről automatikusan is gondoskodik, alapértelmezés szerint 24 óránként, valamint minden olyan program telepítésekor és törlésekor, mely fel van készítve a műveletre (például Windows Installer-t használó szoftverekesetén).Rendszervisszaállítási pont manuális létrehozása

A rendszervisszaállítás folyamata - amennyiben a teljes kötet helyreállítását választjuk - hasonlóan
zajlik a Windows XP-ben megszokotthoz, és természetesen továbbra is lehetőség van az utolsó
helyreállítás visszavonására is.Rendszervisszaállítás vagy az utolsó művelet visszavonása

2009. november 8., vasárnap

shadow copies


A Windows Server 2003 megjelenésével került bemutatásra az úgynevezett "árnyélmásolatok", azaz Shadow Copies szolgáltatás, melynek lényege, hogy a rendszer eltárolja minden egyes fájl korábbi verzióit. Ez hatalmas erőforrást és lemezterületet igényelhet - gondolhatnánk, azonban a VSS (Volume Shadow Copy Service) nem az egész fájlt, csupán annak módosulásait menti. Az árnyékmásolatok segítségével bármikor visszaállíthatjuk egy-egy fájl vagy mappa korábbi állapotát, ehhez csak az objektum tulajdonságlapját kell megnyitnunk, majd a "Korábbi változatok" (Previous Versions) fülről kiválasztani a nekünk megfelelőt. Bár a Shadow Copies szolgáltatás eddig csak Windows Server 2003-on volt elérhető, hálózati környezetben a kliensgépekre is elérhető egy kiegészítés, mellyel lehetőségünk van a szerveren található fájlok árnyékmásolatainak kezelésére. Az árnyékmásolatok ugyan nem a klasszikus értelemben vett adatmentésre valók, de mint ahogy a következőkben láthatjuk, fontos szerepet töltenek be a rendszerben.

2009. október 17., szombat

Windows Vista-kompatibilis lett a Live OneCare


A Windows Live OneCare a Microsoft komplett rendszerkarbantartási megoldása, mely vírus- és spyware-szűrésen kívül tartalmaz tűzfal-kiegészítést, biztonsági mentés-segédletet, valamint registry-pucolót is. Ha nem kívánunk élni az előfizetéses program nyújtotta extra szolgáltatásokkal, használhatjuk a Live OneCare webes felületét is, mely immár a Windows Vista-val is kompatibilis.
A Windows Live OneCare webes változata egy ActiveX-vezérlő telepítése után használható. A program gyors vagy személyre szabott kártevő-elleni vizsgálatot, a lemezek töredezettségmentesítését és a rendszerleíró-adatbázis karbantartását végzi el. A módosítások előtt automatikusan rendszervisszaállítási pont jön létre, így ha a nagytakarítás után problémák jelentkeznek, egyszerűen helyreállíthatjuk a korábbi állapotot.
A Windows Live OneCare vizsgálat indítása
A Windows Live OneCare alkalmazás letöltése

2009. szeptember 15., kedd

az új boot-logó engedélyezése



A Windows Vista jelenlegi bétaverzióinak boot-logója meglehetősen puritán, mondhatni nincs is
logo, a betöltést egyetlen árva futó folyamatjelző-csík jelzi. Egy apró rejtett beállítással azonban
előcsalhatjuk a sokkal szebb "Aurora" látványelemre épülő töltőképernyőt.
Ehhez a Start menü Run mezőjébe (ha nem szerepel a menün, nyomjuk le a Win+R gombokat) írjuk be az "msconfig" parancsot, majd a megjelenő ablakban válasszuk a "Boot" fület. Itt jelöljük be "No GUI Boot" lehetőséget, majd az msconfig-ot az OK gombbal elhagyva indítsuk újra a
rendszert. (Az eljárás az 5381-es verzióra érvényes.)
A Windows következő indulásakor már az új indítóképernyő fogad, mely immár hibernáláskor is
látható.

2009. augusztus 26., szerda

beépített nézőke a Vista Intézőben


A Windows Intéző számtalan újdonságot rejt, de az egyik leghasznosabb a betekintőablak.
Ennek a funkciónak a segítségével az ismertebb állománytípusokba nyerhetünk bepillantást. Ilyenek a Word- és Excel-állományok, a Windows Media Player által lejátszható videók, az egyszerűbb szöveges állományok és képek. Az ablak bekapcsolását elsőre nehéz megtalálni, ezért álljon itt egy kis segítség, hogy ne kelljen sokat keresgélni.

Az Intézőben a betekintő ablaktáblát nem a menükben kell előcsalogatni, hanem az eszköztáron
lévő Rendezés gombra kattintva, az Elrendezés pont alatt találjuk. (A menüsor állandó
megjelenítését is itt aktiválhatjuk.) A Betekintő ablaktáblát bekapcsolva egy függőleges terület
különül el az ablak jobb szélén, amelynek szélességét tetszés szerint állíthatjuk. Ha a Windows
képes a fájlba betekinteni, akkor annak tartalmát azonnal meglátjuk ebben a panelben.
Szövegállományok esetében különösen nagy segítség, hiszen megnyitás nélkül, egyetlen
kattintással megismerhetjük a tartalmukat.

2009. július 19., vasárnap

partícióátméretezés Vista alatt

A Vista egyik méltatlanul elhallgatott újdonsága a megújult partíciókezelő.
A Vista kiterjesztett partíciók helyett elsődlegeseket hoz létre, amelynek előnye, hogy sokkal rugalmasabban kezelhetjük a hasznos tárterületet. Az XP-ben csak partíciónövelést tudtunk végrehajtani, csökkentést nem. A Vistában viszont mindkét irányban adatveszteség nélkül méretezhetjük át partícióinkat, zsugoríthatjuk és növelhetjük is őket. A Start menüben kattintsunk a jobb egérgombbal a Számítógépre, és a menüből válasszuk a Kezelést. Rendszergazdai jogosultságok szükségesek a funkció eléréséhez! A listán kattintsunk a Lemezkezelésre, és válasszuk ki az átméretezendő partíciót. A kijelölt területre kattintsunk a jobb
egérgombbal, és válasszuk a Kötet zsugorítása vagy a Kötet kiterjesztése pontot a kívánt módosításhoz. Írjuk be, vagy a nyilakkal állítsuk be az új értéket, és nyugtázzuk a beállításokat. A módosítások érvénybe lépéséhez újra kell indítanunk a számítógépet.

2009. június 24., szerda

a rendszerstabilitási napló ürítése


A Reliability and Performance Monitor egy diagnosztikai eszköz, mely számítógépünk és a Windows rendszer stabilitását követi figyelemmel, minden rendszer- vagy alkalmazáshibát feljegyez és egy grafikonon ábrázolja a megbízhatóság alakulását az idő függvényében. A rendszerstabilitási monitort két okból kifolyólag akarhatjuk alaphelyzetbe állítani. Az első eset, ha a a diagnosztikai adatbázis megsérült és az adatok hibásak, vagy egy idő után nem frissülnek. Ha sokat használjuk tesztelésre a rendszert és elszaporodtak a rendes esetben elő nem forduló hibák, a grafikon csalóka képet mutathat rendszerünk állapotáról, mely különben stabil lenne, de néhány
inkompatibilis program belerondított a statisztikába. Ebben az esetben jól jöhet, ha kiüríthetjük a rendszerstabilitás-mérő naplóját, hogy "tiszta lappal" kezdhessük újra a mérést.

• Nyissuk meg a feladatütemezőt a "Control Panel/System and Performance/Administrative
Tools" mappában lévő "Task Scheduler" ikonra kattintva. A "View" menüben válasszuk a
"Show Hidden Tasks" parancsot, hogy a rendszerfeladatok is láthatóvá váljanak.

• Bontsuk ki a "Task Scheduler Library/Microsoft/Windows/RAC" fát, és kattintsunk a "RAC"
elemre. A középső konzolban jelöljük ki a "RACAgent" bejegyzést, majd a jobb oldali
feladatsávban kattintsunk az "End", majd a "Disable" parancsra. Hagyjuk nyitva az ablakot.

• Nyissunk egy emelt jogosultsági szintű parancssort (jobb kattintás a "Command Prompt"
ikonra és "Run as administrator"), majd adjuk ki a következő parancsot:
del /s /q "c:\ProgramData\Microsoft\RAC\"
Hagyjuk nyitva a parancssort. Fontos megjegyezni, hogy ezzel a művelettel elveszhetnek a
korábbi statisztikák, és kizárólag azok az adatok lesznek újragenerálhatók, melyek még
szerepelnek az eseménynaplóban. (Ez általában több hónapnyi adatot jelent).

• Ezen a ponton "trükközhetünk" kicsit az adatok későbbi megjelenítését illetően. Ha csak újra
szeretnénk indítani a stabilitási adatok gyűjtését, egyszerűen lépjünk a következő pontra. Ha
azonban el szeretnénk tűntetni minden korábbi bejegyzést, és ismét 10-es pontszámmal
nekivágni a munkának, ki kell ürítenünk a Windows eseménynaplóját. Ezt csak abban az
esetben tegyük meg, ha a későbbiekben nem lesz szükségünk a naplóban található egyéb
információkra sem.
Az eseménynapló ürítéséhez nyissuk meg az Event Viewert az "eventvwr.msc" paranccsal.
A bal oldali fa-struktúrában bontsuk ki a "Windows Logs" mappát és jelöljük ki rendre a
"Application", "Security" és "System" naplókat, majd jobbkattintás után válasszuk a "Clear
Log" parancsot. A felbukkanó kérdésre, miszerint mentjük-e a naplófájlt válaszoljunk nemet
(vagy igent, ha szükségünk lesz még az adatokra). Zárjuk be az eseménynaplót.

• Váltsunk vissza a feladatütemező ablakába, a jobb oldali feladatsávban pedig kattintsunk az
"Enable", majd a "Run"parancsra, hogy újra engedélyezzük a diagnosztikai eszközt.

• Váltsunk vissza a hármas pontban nyitott parancssorba, majd adjuk ki a következő utasítást:
start /B %systemroot%\system32\racagent.exe
Zárjuk be a parancssort. Ha a korábbiakban nem töröltük az eseménynaplót, az adatgyűjtés
most megkezdődik és 5-10 percen belül újrarajzolódik a stabilitási görbe. Ha töröltük a
naplóbejegyzéseket, azt láthatjuk, hogy a grafikon visszaállt eredeti állapotába,
újrarajzolásához pedig mostantól számítva 24 órának kell eltelnie.
A sok tesztelés bizony meglátszik a rendszer állapotán, lásd a fenti képet:D

2009. május 31., vasárnap

az alvó üzemmódból történő felébredés megakadályozása


A Windows Vista fejlett energiagazdálkodási rendszere immár lehetővé teszi a hibrid alvást, mely ötvözi a készenléti üzemmód és a hibernálás előnyeit. A számítógép ugyan csak készenléti üzemmódban van, de akkor sem történik baj, ha a tápellátás valamiért megszűnik, mert az elalváskor egyben a hibernációs fájl is elkészül. Előfordulhat azonban, hogy a számítógép váratlanul felébred a készenléti állapotból, kellemetlen pillanatokat okozva ezzel a tulajdonosnak. A rendszer hirtelen ébredésének több oka lehet, ezek közül az egyik leggyakrabban előforduló,
hogy korábban valamilyen feladat lett beütemezve, melynek opcióként megadtuk, hogy a futáshoz ébressze fel a számítógépet. Ha nem szeretnénk meglepetéseket okozni saját magunknak, kapcsoljuk ki a feladatok beállításainál ezt a lehetőséget. Ehhez nyissuk meg a feladatütemezőt a "taskschd.msc" paranccsal, majd kattintsunk kettőt a kívánt feladat bejegyzésére és a "Conditions (körülmények)" fülön vegyük ki a pipát a "Wake the computer to run this task (A feladat futtatásához a számítógép felébresztése)" jelölődobozból.

A jelenség egy másik okozója a hardvereszközök gyári beállítása lehet, mely főként modemek és hálózati interfészek esetén vezethet hasonló eseményhez. Egyes hálózati kártyák és modemek képesek egy úgynevezett "magic packet", azaz speciális adatcsomag hatására felébreszteni a készenlétben lévő (vagy akár ATX-szabványú táppal szerelt és kikapcsolt) számítógépet. Ahhoz, hogy a hálózati interfész ne figyeljen semmilyen vezérlőcsomagot, csatlakozási állapotváltozást, és egyéb támogatott módon se ébreszthessék fel a gépet, nyissuk meg az eszközkezelőt a "devmgmt.msc" paranccsal, majd nézzük végig Wake-On-LAN-képes eszközeinket. Nyissuk meg a kiválasztott hardver tulajdonságlapját, majd az "Advanced (speciális)" fülön állítsunk be a képhez
hasonló értékeket.

Ügyeljünk rá, hogy az eszköz konfigurációja ne akadályozza meg a számítógép alvási üzemmódba lépését, valamint kapcsoljuk ki a hardveregység "ébresztő-funkcióját" is. Ezeket a beállításokat a "Power Management (energiagazdálkodás)" fülön találhatjük.

2009. május 9., szombat

a Complete PC Backup és az .ost fájlok


Ha a Windows Vista Complete PC Backup segédprogramjával készítettünk biztonsági mentést rendszerünkről, feltűnhet, hogy a mentési állomány kisebb lett, mint amire számítottunk,visszaállításkor pedig azt is megtudhatjuk miért: az Outlook kapcsolat nélküli adattároló fájlja (OST) nem kerül mentésre. De miért nem?
Ha távol a cégtől és a levelezőszervertől is szeretnénk elérni leveleinket, naptárbejegyzéseinket és emlékeztetőinket, úgynevezett kapcsolat nélküli módot kell beállítanunk az Outlook-ban. Ennek hatására a kiszolgálóról minden adat egy helyi .ost kiterjesztésű fájlba szinkronizálódik, melynek tartalma minden csatlakozáskor automatikusan frissül. Az .ost fájl egy idő után több száz megabájt,
de akár több gigabájt méretűre is nőhet.
A Windows Vista fájlrendszerében már megismerkedhettünk az árnyékmásolatok működésével, és éppen ez az oka az .ost fájlok mentésből történő kihagyásának. Az .ost a napi használat alatt rendkívül intenzív írási és olvasási műveletek alatt áll, hiszen valahányszor érkezik egy e-mail, vagy megváltozik egy bejegyzés az Outlook-ban, a fájl tartalma is követi a változásokat. Ha minden
egyes változást árnyékmásolatban tárolnánk, meglehetősen nagy terhet rónánk az operációs rendszerre, amivel jelentősen csökkenne a teljesítmény. Mivel a Complete PC Backup a fájlok árnyékmásolataiból dolgozik, a fejlesztők úgy döntöttek, hogy a biztonsági mentés lefutása előtt a program törli az .ost fájlok árnyékmásolatait, így azok nem kerülnek bele a mentésbe. Mindez nem okoz különösebb problémát, mert az .ost fájlok az Exchange kiszolgálóhoz történő legközelebbi kapcsolódáskor újragenerálódnak.

2009. április 19., vasárnap

Windows Vista memória (RAM) igény


Gondoltam kipróbálom, hogy mi történik, ha egy 512MB RAM-mal feltelepített Vista (Ultimate)
alól kiveszek RAM-ot. (Természetesen kikapcsolt állapotban, VMware alatt.) Mint tudjuk, a
Microsoft a Windows Vista esetében minimum 512MB RAM-ot határozott meg.
Kezdjük először 256 MB RAM-mal, mi történik... A rendszer elindul, és betölt. Kicsit
meglepődtem, de nem annyira, hiszen tudjuk, hogy XP alatt is történtek „csodák” (XP esetén 64MB
RAM a megkövetelt, és mégis min. 24MB RAM-mal elindul). Természetesen elég lassú. Na, akkor
vegyük még lejebb! Végülis a legkisebb RAM, amivel elindult az Ultimate az 224MB RAM volt,
mondanom se kell, hogy iszonyatosan lassú (használhatatlan). Aki már távsegítségelt Interneten
másik gépet, ilyen jó kis 512/96-os ADSL-en, és mondjuk odaképzeli, hogy távvezérelt gépen fut
egy torrent kliens, ami le és fel is tölt például, akkor az el tudja képzelni a hatást. Minden esetre
220MB RAM-nál a Vista betöltésekor kék halállal elszáll...
Amire még figyelmes lettem, hogy a rendes, fizikai gépemben 1024MB RAM van, és a Vista
Ultimate akkor kb. 50% RAM-ot eszik meg, viszont a VMware-s gépekben csak 512MB RAM áll
rendelkezésére, akkor is olyan 50% RAM-ot eszik meg (lapozófájlnál ugyanez a helyzet). Amikor
224MB RAM volt, akkor is előfordult, hogy csak 120MB RAM volt foglalt, de ez semmit se jelent
teljesítményben... lassúúú... ellenben a lapozófájl csak dagadt, már 500MB körül járt, a kb. 250MB
kezdő értékétől.
Szóval már tudjuk, hogy a minimum RAM méret, amivel a Vista elndul az a 224MB RAM.
De vajon fel is települ vele? A válasz egyszerű: Nem. Mikor a telepítés eleje jönne, amikor éppen a
GUI-ba vált, akkor egy kis hibaüzenettel közli, hogy valami probléma van, és ezért leáll. Akkor
folytassuk 256MB RAM-mal... Az eredmény ugyan másabb, annyiból, itt már konkrétan
megmondja, hogy a Vista azt észlelte, hogy csak 256MB RAM van a gépben, holott neki bizony
512MB RAM KELL és kész. Mondom, rendben, akkor jöjjön a „bűvös” 384MB RAM... Hoppá, itt
már nem szól érte, és a telepítés végigmegy...
Annak idején a Microsoft a Windows XP esetében úgy határozta meg, hogy 64MB RAM a
minimum, és bizony, ha annyi is állt a rendelkezésünkre, akkor nagyon lassú volt a rendszer, de
még 128MB RAM se volt az igazi... Most a Vista-nak 512MB RAM-ot ír elő a Microsoft
minimumként, és 1GB RAM-ot ajánlottként. Viszont nem véletlen. Igen, 512 MB RAM-mal
egészen tűrhető sebeséggel fut a Vista, még VMware, virtuális környezetben is! Ami szintén Vista
alatt fut. Manapság, már 512MB-nál kisebb memória modult nem is igen lehet kapni. Na jó, kapni.
De aki gépet vesz, mégha XP-t is akar használni, akkor is 512MB memóriával veszi a gépet, ha egy
kicsit is ad magára, vagyis a gépre.
Konklúzió: A Vistanak 512 MB RAM elegendő a mindennapi munka elvégzéséhez, de ha már a
legújabb játékokkal és egyéb pl. videószerkesztéssel stb. akarunk foglalkozni, akkor az 1GB bizony
kell (még XP alatt is).
Tehát a Microsoft nem véletlenül 512-t határozott meg a Vista esetében.